Erotikus Fotózás

Az erotikus fotózás, mint fogalom, nagyon elterjedt napjainkban. Fotósok és fotóstúdiók tömkelege reklámozza, ami nem csoda, hiszen már maga az erotika, erotikus szó is figyelem felkeltő. Minden olyan alkotást takar – ami lehet akár irodalmi, szobrászati, filmes, vagy jelen esetünkben fotós – amelyek valamiféle szexuális töltettel rendelkeznek, a szemlélőre érzékien hatnak. A szó görög eredetű, jelentése “kívánni” és Erósz Isten nevéből származik. Erósz volt a görög mitológiában a szerelem és a szexuális vágy istene, de más vallásokban ismerhetjük Amor vagy Cupido néven is.

Az erotika tehát mélyen az emberiség múltjában gyökerezik, de évezredek távlatából sem veszített semmit a jelentéséből. Erotikus jellegű ábrázolások már több évezrede is készültek, mint például a görög vázafestmények vagy szobrok. Az erotikus ábrázolások az Ókortól napjainkig sok forradalmi változáson mentek keresztül, így magának az erotikának is mint fogalomnak, a jelentésétől függetlenül több irányzata jött létre.

Erotikus Fotózás

Erotikus Fotózás

Az erotikus fotózás, mint  modern erotikus irányzat, amit a fotóimon is bemutatok, az érzékiség, a szexuális töltet olyan megnyilvánítása, amely magasfokú művészeti kifejezéssel is rendelkezik, ezáltal könnyen megkülönböztethető a elsősorban inkább csak üzleti célokat szolgáló pornográfiától. Az erotikus irányzatok tekintetében az erotikus fotózás alkalmával készült fotók stílusa utalhat egy effajta irányzatra, így a fotók témáját tekintve, megkülönböztethetünk többféle szexuális viselkedést sejtető témát, mint például a Fetisizmus-Erotikus Fotózás, Poligámia-Erotikus Fotózás, BDSM-Erotikus Fotózás. A szépen megkomponált erotikus fotó csak sejtet, nincs akkora szexuális töltöttsége, mint egy pornográf képnek. Természetesen annak ellenére, hogy az erotika és a pornográfia különböznek egymástól, megítélésük mégis szubjektív, nagyban függ az egyéntől és az adott kultúrától is.

Modern világunkban szexuális forradalom zajlik és ez a mindennapjainkban is jelen van.

Ha csak a sarki újságos bódét vesszük figyelembe, láthatjuk, hogy erotikus fotózás jelen van, hiszen erotikus tartalommal bíró magazinok tucatjai vannak elhelyezve az ablakában, természetesen a megfelelően eltakarva. Figyelemfelkeltés? Ha kissé tüzetesebben odanézünk, láthatjuk, hogy sok más jellegű újság és napilap használ erotikus fotókat, a bulvár lapokról már nem is beszélve. Jól bevált módszere ez a figyelem felkeltésnek, reklámnak, hiszen ki ne figyelne oda egy csodaszép modellre, egy izgató erotikus fotóra. Melyik férfi ne vásárolt volna meg egy magazint, csak azért, hogy a címlapján látható modellben gyönyörködjön. Vagy ki ne fotózott volna le egy “jó csajt” a strandon?! Az embernek alapjába véve szép érzéke van. Mivel “szép” látványban kevesebb élménye van mint átlagosban, természetes, hogy szeretné megörökíteni. Egyre többen gondolják úgy, hogy szeretnék magukat megörökíteni, amíg fiatalok, szexik, vagy éppen fordítva, amikor már érettebbek (Milf erotikus fotózás).

Egy jól sikerült erotikus fotó nagyon szép emlék lehet, hiszen ki ne vágyna arra, hogy saját magában gyönyörködhet akár most vagy akár idősebb korában. Sokan párjukat lepik meg egy erotikus portfólióval, ami igazán impozáns ötlet, hiszen ki ne szeretne kapni születés napjára, vagy valamilyen ajándék céljából kedvesétől egy olyan profi erotikus sorozatot, amelyen ő a főszereplő és nem is akárhogyan, hanem mint egy igazi címlaplány vagy fiú.

Sőt újabban a szerelmes párok közös erotikus fotósorozatot csináltatnak, ami tényleg egy szép és különleges emlék és rendelkezik egyfajta közös, erotikus élménnyel is. Egy szépen és ízlésesen elkészített erotikus párfotót bárki szívesen megmutathat, hiszen a szemérmesség keretein belül van, így nem jelenthet akadályt, hogy akár egy közösségi oldalra is felkerüljenek. Hiszen, mekkora élményt jelenthet, ha az ismerőseink ámulva-bámulva lájkolják legújabb profi fotós által erotikus fotózás keretein belül készített fotóinkat.

A profi fotók készülhetnek:

  • fotóstúdióban,
  • különböző helyszíneken,
    • mely lehet a saját lakásunk / szobánk,
  • de lehet kültéren is.

Elsőre lehet, hogy nem látunk benne túl sok fantáziát, hogy saját megszokott kis kuckónkban készítsenek rólunk fényképet, de sokan elámultak már azon a látványon, amit egy profi fotós által elkészített fotón viszontláttak. “Jéé ez én vagyok???” – hallom sokszor vissza. Igen, néha hihetetlen, ám mégis valóság, hogy egy egyszerű kanapén vagy széken mennyire impozáns fotót lehet készíteni valakiről. Vagy egy olyan háttér előtt, ami az életben nem is mutat valami jól, a szakértő szemnek illetve a hozzáértőn beállított modellnek köszönhetően csodaszép képek készülhetnek. Minden tárgyban, falrészletben, de még egy fűszálban is ott a lehetőség, hogy egy nagyon jól sikerült képpel gazdagodjunk.

Ehhez nincs másra szükségünk, mint elhatározásra és egy profi fotósra, akire nyugodtan rábízhatjuk magunkat, mert a célja az, hogy akár egy apró mozdulatunkat is megörökítve, egy szórakoztató és élménydús fotózáson, erotikus fotózáson vegyünk részt és a végén az elkészült fotókon saját álombéli énünket lássuk vissza. Hitvallásom az, hogy bárkiről lehet nagyon jó és akár nagyon erotikus fotót készíteni.

Kapcsolat – Elérhetőség

Telefon: +36-70-219-2697
Email: efotozas@gmail.com